A probléma a döntés I.

Nap mint nap számtalan döntést kell meghoznunk, a legtöbb magától értetődő, de néhány ezek közül is kiemelkedik, amikor valóban nem egyszerű a helyes döntés. Persze, hogy mi a helyes, az nézőpont kérdése, most maradjunk csak az ingatlant körülvevő kérdésköröknél.

Az alábbi történetben egy eladó került nehéz helyzetbe, mert a kezdeti lépéseknél nem döntött véglegesen és nem volt felkészítve arra, ami rá vár. Néhány éve történt – amikor még egy hálózatnál dolgoztam – éppen „a nagy árbumm” előtt, hogy egy ügyfelemnek kerestem lakást, akinek reális elképzelései voltak arról, mit akar venni és mennyiért. Mielőtt kapcsolatba került velem, már megnézett pár lakást, így meg is volt a kellő tapasztalata ahhoz, hogy tudja, mit is akar pontosan. Ő készen állt a döntésre. Egy a hálózatnál dolgozó kollégám kötötte korábban a megbízást az eladóval. Megnéztük a lakást és persze láttam a vevőmön, hogy ez megfelel az igényeinek, így írásos ajánlatot tettünk, de természetesen bele akartunk alkudni az árba és a többi feltételbe is. Az eladó bepánikolt, mert ekkor esett le neki a tantusz, hogy cirka 40 év után innen el kell költöznie 2 hónap múlva. Először visszaírták nekünk írásban, hogy csak azt hajlandóak elfogadni, ami a megbízásban rögzítve lett, megjegyzem, ezek elég szigorú feltételek voltak ahhoz, hogy azt feltételezze, a vevő úgysem fogadja el. Közöltem ezeket a vevőmmel, jeleztem neki, hogy még így is érdemes belemenni az üzletbe, mert irányáron sem tűnt rossz vételnek, a többi feltétel pedig Neki nem volt annyira hátrányos, a körülmények miatt. Kért egy kis gondolkodási időt. Ezután felhívott a kollégám, hogy hagyjuk inkább az egészet, mert az eladó fel akarja bontani a megbízást, és már nem akarja eladni a lakását. ( Csakhogy innentől a vevő kezében van a labda, lentebb leírom miért. ) Abba most nem megyek bele, hogy ezek alapján úgy tűnik az eladó egyáltalán nem lett felkészítve az értékesítés folyamatára, de ezen már túl vagyunk, a lényeg a következő: a megbízási szerződés kimondja, hogy amennyiben egy vevő írásos nyilatkozatával maradéktalanul elfogadja az eladó által megszabott feltételeket, akkor létrejön a megállapodás, akár az eladó elfogadása ellenére is. Nem kötelező eladnia ugyan a lakását, de a csúnya ingatlanost ki kell fizetni, aki teljesítette, amit vállalt! Na mármost jelen helyzetben az eladó visszadobott egy labdát, aminek volt egy 2 napos ajánlati kötöttsége, amit ha elfogad a vevő, akkor létrejött a megállapodás. Hív a vevőm azzal, hogy mindent elfogad és küldi nekem 2 óra múlva az aláírt elfogadó nyilatkozatot. Nyugtázom. Közben közvetlenül engem hív az eladó is telefonon és a kollégám is. Mindketten könyörögnek, hogy beszéljem le a vevőt, mert már családi dráma van és megy a lelki terror, hogy ezt nem gondoltuk át, hibáztunk bocsássunk meg, de mégsem akarjuk, meg amúgy most akkor hogyan tovább. Ez a döntésképtelen helyzet. Ezalatt rám is nyomást gyakorol a saját irodám, mert a jutalékot nem szabad elengedni, soha, semmilyen körülmény között. Ez az irodavezető döntése.
Jelzem a vevőnek, hogy mi a pontos tényállás, ezen a ponton én már nem szeretném értékesíteni a lakást, jobb a békesség alapon – ez az én döntésem – de a vevőm hajthatatlan, és Ő akkor is meg akarja venni ezt a lakást. Jogos a felháborodása. Addig csűrjük-csavarjuk, míg végül elengedi a saját döntését. Javaslom Neki, hogy keressünk másik lakást, ebben segíteni fogok. Mindenki megnyugszik a vevőmön kívül, csakhogy a sors fintora, hogy éppen ekkoriban kezdtek el nagyon komoly ütemben emelkedni az árak, és az általa keresett ingatlan azon az áron már nem volt elérhető többé. A mai napig nem vett lakást. Tudomásom szerint az eladó később eladta a lakását. Szóval a vevő ráfaragott, az eladó vélhetően sokkal jobb áron értékesített, az ingatlanosok éhen maradtak.

Mindenki –így vagy úgy – a saját dolgát tette, az viszont más kérdés, ki tudott döntést hozni és ki nevetett a legvégén, az élet nem mindig igazságos.